Poszttraumás stressz és poszttraumás növekedés

A leggyakoribb válasz veszélyhelyzetben, stressz esetén a szorongás. Normál esetben ez a fenyegetés megszűnésével egyidejűleg enyhül, vannak azonban olyan stresszorok, olyan történések, melyek meghaladják az egyén megküzdőképességét (pl. természeti katasztrófák; balesetek; nemi erőszak). Ilyenkor az illető „beleragad” a szorongásos állapotba, ami poszttraumás stresszzavarhoz vezethet.

Hogyan ismerhető fel a poszttraumás stresszzavar? Az egyén teljesen elszakad a mindennapi élet realitásától, érzéketlen lesz a világ dolgaira, sok esetben nem vesz tudomást családjáról, barátairól sem. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy teljesen „befelé fordul”, miközben újra és újra átéli a traumát: rendszeresen álmodik róla; éber állapotban pedig emlékbetörései (flashback) vannak, amiket ugyanolyan intenzitással él meg, mintha újra ott lenne a helyszínen. Ezek a tünetek álmatlansághoz, koncentrációs zavarokhoz, feszültséghez vezethetnek, jelentősen rontva az illető életminőségét.

Természeti katasztrófát, balesetet átélőknél megjelenhet a fentieken kívül a túlélők bűntudata – nem hagyja őket nyugodni a gondolat, hogy nekik sem lett volna joguk életben maradni, ha mások életüket vesztették az esemény során.

Az emberek által okozott traumák (pl. terrortámadás; nemi erőszak; háború) azért is különösen fájdalmasak, mert megrengetik az emberekbe vetett alapvető hitet és bizalmat, ami után már nincs mibe kapaszkodni.

A poszttraumás stresszzavar jelentkezhet közvetlenül a szerencsétlenség után is, de sok esetben csak hetekkel, hónapokkal később váltja ki egy akár kisebb stresszes esemény. 

A poszttraumás stresszel való sikeres megküzdést segítheti többek között a társas támogatás, különböző relaxációs technikák, mozgás, naplóírás, terápia. 

Amennyiben az egyénnek sikerül megküzdenie a traumatikus esemény okozta stresszel, pozitív lélektani változásokat is tapasztalhat – ezt nevezzük poszttraumás növekedésnek. Ilyenkor jellemző lesz, hogy az illető jobban megbecsüli az életet, több értékes társas kapcsolatot alakít ki, megváltoznak a prioritásai. Erre az állapotra ugyanúgy jellemző, hogy a traumán való rágódás előzi meg, azonban ez végül pozitív irányú átértékeléshez vezet. Nem az esemény elfojtásáról van tehát szó, hanem adaptív megküzdésről!

A poszttraumás növekedés hatására az egyén sokkal ellenállóbbá válhat az újabb megrázkódtatásokkal szemben; képes új célokat kitűzni, jövőjét újratervezni.

Összefoglalva tehát poszttraumás növekedés esetén nő az egyén önértékelése; javulhatnak interperszonális kapcsolatai és egy általánosságban pozitívabb életszemlélet alakulhat ki.

Többek között az általános optimizmus, a pszichés rugalmasság, a nyitottság és a társas támogatás megléte elősegíthetik a poszttraumás növekedést.